|
 |
|
Az idei MPE konferencia az első októberi hétvégén, szép, őszi, napsütötte időben került megrendezésre „A test, a lélek és a terápiás kapcsolat” címmel, rendkívül tartalmas és nívós kétnapos programot és találkozási lehetőséget kínálva a résztvevők számára.
A Hírmondó számára négyen (Szajcz Ágnes, Incze Adrienne, Dobák András, Harsányi András) készítettünk beszámolót és bár igyekeztünk a legtöbb szekcióba eljutni, mégis maradtak ki előadások, műhelyek, melyekre nem jutottunk el. Így a beszámoló a teljesség igénye nélkül törekszik összefoglalni benyomásainkat.
Idén már az ismerősség élményével érkezhettünk a hangulatos Benczúrba, mely a tavalyihoz hasonlóan igen jó közeget biztosított a konferenciának. Idén tovább növekedett a konferencia látogatottsága. A nagy érdeklődést mi sem bizonyítja jobban, mint hogy előfordult olyan, hogy a terem hátsó falánál többen állni voltak kénytelenek, de az sem volt ritka, hogy a földön kerestek maguknak ülőhelyet.
A szervezőgárda: Milák Piroska, Felházi Anett és Danics Zoltán, valamint Bánszegi Oxána keze munkáját dicséri, hogy olajozottan zajlott a regisztráció, áttekinthető volt a program, működött az infrastruktúra, ha pedig elakadás volt tettre készen álltak a megoldáshoz.
Igen színvonalas előadásokat hallhattunk, jó hangulatú szemináriumokkal, érdekes felvetésekkel és hozzászólásokkal, többségében a kongresszus címéhez hűen a test és a lélek viszonyát vizsgálták, elemezték. Tapasztalatunk szerint az előadásoknak a konferencia témája mentén való összehangoltsága évről évre egyre színvonalasabb, amiben valószínűleg nagy szerepe van annak, hogy a konferencia tudományos programján néhány éve önálló programszerkesztő, programszerkesztő-stáb dolgozik. Az idei programot Pető Katalin, Riskó Ágnes és Nyerges Katalin gondozták, szerkesztették. A beérkező absztraktok alapján végül 2 plenáris előadás, 38 előadás, 4 műhely, 1 kerekasztal beszélgetés, 1 vitacsoporttal egybekötött előadás és önálló könyvbemutató szekció kapott helyet a programban. Az idei újításnak köszönhetően a nagy ívű és hosszabb plenáris előadások nem egymást követően, hanem önállóan voltak meghallgathatók, mely nagyban segítette, hogy a résztvevők mindkét előadásra érdemben oda tudjanak figyelni, be tudják fogadni, sőt, még reflektálásra, kérdésekre is maradt idő és energia.
Megnyitó
A konferenciát Bokor László, az egyesület elnöke nyitotta meg. Ünnepi szavaiban kiemelte, hogy a találkozó jubileumi konferencia, mivel az MPE az idén ünnepli megalapításának 20. évfordulóját. Távlati célként jelölte meg, hogy egyesületünk adhasson otthont az IPA nemzetközi konferenciájának 2013-ban.
Plenáris ülés
Az első napon a plenáris ülést Erős Ferenc tartotta, a test, lélek, emlékezés témakörben. Előadásában végigjárta a pszichoanalízis története során a test és a lélek viszonyát, illetve a pszichoanalízis kezdetektől fogva fennálló igényét, törekvését arra, hogy tudományos legitimációt nyerjen. Előadása igen összetett volt, s egyes mondatai mintha egy-egy doktori értekezés sűrítményei lettek volna, így az nehezen volt memorizálható, ugyanakkor nem kevesebbet, mint egy évszázad tudományelméleti törekvésit foglalta össze. Külön kitért az emlékezés jelenségére, mely mind a kognitív idegtudományok, a neuro-pszichoanalízis érdeklődésének, mind pedig a mai történettudományi vizsgálódásoknak a középpontjában áll. A pszichoanalízis önálló tudományként való elfogadtatására már Freud is mindkét elméleti irányból törekedett, és ez a kettős érvelés a két nézőpont mellett máig fennáll. Erős véleménye szerint ez a feszültség termékeny, sőt a pszichoanalízis lényegéhez tartozó, ennek megnyugtató eldöntése „Freud tudományának” a végét jelentené.
Szekciók
A plenáris ülést követően egymást követő két szekción keresztül a test témájához szorosan kapcsolódó előadásokat hallhattunk. Az első, „Az érzetek jelzései” szekcióban B. Gáspár Judit művészien ihletett előadásában a test- lélek kettősségének és egységének dilemmáját jelenítette meg Daniel Stern elméletének fénytörésében. Ennek jegyében a pszichoanalízis attitűdváltása a test beemelése szempontjából sürgető kérdés. Megkockáztatja, hogy az instrukcióba is érdemes lenne belevenni, hogy az analizált a testi érzéseiről is beszéljen.
Szili Katalin a terapeuta testi jelenlétét vizsgálta előadásában. Az előadó hangsúlyozta, hogy terapeutaként jelenlétét befolyásolja pszichodinamikus mozgás- és táncterapeuta identitása. Elsősorban verbális terápiás helyzetek esetrészleteivel gazdagította igényesen felépített mondanivalóját. Tanulság, hogy a testi élmény és az interszubjektivitás elválaszthatatlan.
A „test kifejeződése” szekcióban Simon Judit a pszichodinamikus mozgás- és táncterápiás helyzetben zajló szelf- regulációról, illetve a valódi szelf élményéről beszélt. Az összefogott, szép ívű, könnyen érthető előadás a mozgásterápia gyakorlatát élményszerűen, elevenen jelenítette meg, elméleti hátterét koncepciózusan világította meg.
Vermes Katalin előadása a test alkotói kapacitásáról szólt. Az előadó koncepciója szerint a testi kifejezés különleges példája az alkotásnak. Itt ugyanis a kifejező, a kifejezés és a kifejezett egybe esik. Az előadás elméleti és tapasztalati hátteréül a fenomenológia filozófiai elmélete és az előadó pszichodinamikus mozás- és táncterápiás gyakorlata szolgált.
„Test(és)beszéd” szekcióban tartott előadásában Milák Piroska a testhez fűződő (zavart) viszonyt elemezte. Három elméleti keretet igyekezett összhangba hozni, ezen keresztül megérteni a jelenséget: metafórák, metonímiák, disszociációs jelenségek és kötődési zavarok. Zavar esetén megfigyelhető, hogy a metafórák konkretizálódnak: a test nem megtestesíti a feszültséget, hanem azonos lesz azzal. A kötődési zavarok szerepére az ismert pszichológiai kísérleteken túl állatkísérletekre is utalt, melyben kimutatták, hogy az anya viselkedése nemcsak neurológiai, de genetikai változásokat is előidéz(het). Két izgalmas esetbemutatás következett. A tőle megszokott alapossággal és élményszerűséggel mutatta be, hogy analitikus pácienseinek hogyan változott saját testükhöz való viszonyuk a terápiás folyamat során és azt követően.
A szekció második előadásában Lajos Péter a dadogás témakörét járta körül, a történelmi kezdetektől bőséges elméleti keretet felvázolva. Három téma jelentősségét emelte ki: 1. szeparáció és agressziókezelési problémák (kiemelte Klaniczay Sára „a megkapaszkodási ösztön frusztrációja” elméletét és Virág Teréz harag-elfojtási teóriáját) 2. autoritás konfliktus és 3. függőség, dependencia problémák. Az előadás érdekessége volt az előadó kettős szakmai identitása: logopédus-gyógypedagógus és pszichológus. Fontosnak tartja munkája során, hogy a dadogást ne logopédiai (hangképzési), hanem pszichológiai problémának tartsa, ennek érdekében emel szót, és a dadogást dinamikus szemléletű terápiával kezeli, melyből egy esetrészletet is ismertetett.
„A fejlődés és képzés dilemmái” szekcióban elsőként Hidas György az anya-magzat kapcsolatát fejlesztő, 15 éve elindított kapcsolatanalízis képzési modelljét és első tapasztalatait ismertette. Alapvető célja az anya és a magzat között természetes módon is létező mentális, lelki kapcsolat fejlesztése, erősítése, ugyanakkor felmerülő traumák (például korábbi abortuszok, traumatikus szülések) feldolgozása is megtörténik a kapcsolatanalízisben. Az üléseken sokszor az apa is jelen van, meditál, fantáziál, részt vesz a várandósság folyamatában. A kapcsolatanalízishez tartozik egy 9 üléses szülésfelkészítés, mely során előre megfogalmazott szövegeket mondanak a magzatnak. A kapcsolatanalízisre jelentkező nők motivációja arra irányul, hogy minél jobb kapcsolatot alakítsanak ki a babájukkal, illetve előfordulnak rejtett motivációk.
Szőnyi Gábor „Pszichoanalitikus kompetenciák – analitikus képzés” címmel tartott előadásában az EPF képzési munkacsoportjának kutatási eredményeit mutatta be és elemezte, értelmezte. A kompetencia kifejezés arra utal, hogy a gyakorló szakember működését igyekeztek feltérképezni, milyen kompetenciákkal működik egy pszichoanalitikus a) a pszichoanalitikusok, b) a kandidátusok, c) és a pszichoterapeuták szerint. Fontosság és specifikusság szempontjából mérlegelték az egyes kompetenciákat. A statisztikai vizsgálat magas megbízhatóságot hozott, a megjelenő faktorok magas konzisztenciát mutattak. Az előadó a kutatási eredményeket a képzés, valamint a pszichoterapeutából analitikussá válás folyamata szempontjából értelmezte, elemezte. Erre példa, hogy a pszichoterapeuták szerint a kognitív analitikus tudás fontos kompetencia a pszichoanalitikusok munkája során, a pszichoanalitikusok szerint pedig a tudattalannal, érzelmekkel bánni tudás van előtérben, nem a kognitív tudás. A kandidátusok véleménye e kettő között helyezkedik el, mely a fejlődési folyamatot jelzi. Az előadó prezentációját színesítette az EPF kutatási-folyamatról szóló „élménybeszámoló”, az eredmények többéves munka, számtalan vita gyümölcsei.
„A reprezentáció üzenetei” című péntek délutáni blokk Jakab Katalin kiváló színvonalú előadásával kezdődött. Előadásában egy nárcisztikus zavarban szenvedő fiatalember pszichoanalitikus terápiájából emelt ki részleteket, melyekben a korai kötődési elméleteket a páciens metafóráival kapcsolta össze. Gondolatait a hamis szelf koncepcióból bontotta ki. Előadásának erőssége volt a szabatos fogalmazás, és a kongresszusokon ritka jelenség, hogy az előadó saját pszichoanalitikus gyakorlatából hoz részleteket a teoretikus felvetés alátámasztásához. Az idézett terápiás momentumok a teoretikus részekhez jól illeszkedtek. Az áttételi-, és a viszontáttételi élmények őszinte megfogalmazása, a páciens tudattalanjának megértésében betöltött szerepük jól követhető volt, s ez különösen kiemelkedő jelentőségűvé tette az előadást. Az idézett részletek során feltárult a fiatalember személyes szenvedése, tárgykapcsolati zavara, és ezek megközelítése a pszichoanalitikus folyamatban.
Ezt követte Zalka Zsolt prezentációja az általa vezetett Thalassa Házban végzett tudományos kutatásról, melynek keretében félig strukturált interjút készítenek az osztályukon kezelt páciensekkel, akik különböző verbális és non-verbális csoportokban vettek részt. Így lehetőség nyílik arra, hogy az ott szerzett élményminőségeiket összevetve vizsgálják az interjú szövegében, és az élettörténeti adatokban. Előadásának külön érdekessége volt az a négy rajz, melyeket az intézményben kezelt betegek készítettek. A páciensek tudattalan működésmódjainak és az intézményben átélt tapasztalataiknak párhuzamait elemezte az előadó, kiemelve a tudattalan ismétlési tendenciák jelentőségét a kezelés keretei között.
Népes közönség előtt tartott színvonalas előadást Felházi Anett az álom terápiás szerepéről. Az előadás első részében az álomvizsgálatok és kutatások, ezek neurológiai és pszichológiai elméleteit járta körbe. Majd egy páciens terápiás fejlődését az analízis során megjelenő álmok színvonalán, szimbolikáján mutatta be. A nézők elsősorban a terápiás álmokhoz („színes bőrönd az Auschwitz felé tartó vonaton”) szóltak hozzá, adtak további értelmezéseket. Az egymáshoz és a vitaindító előadáshoz csak lazán kapcsolódó két hozzászólás közül Bokor László először Felházi Anett páciensének egy óra- és egy álomrészletének felhasználásával mutatta be, hogy milyen nagy különbség, ha egy szövegrészletet álomként és nem valóságosként kezelünk. Majd az interszubjektivitás elmélet oldaláról közelített a terápiás álmokhoz és azok értelmezéséhez. Pető Katalin az előadás első, neurológiai oldalához kapcsolódott („álom az agyban”). Időrendben elemezte, hogy az alvás és az álmodás biológiai folyamatáról szóló idegtudományi kutatások eredményei és az analitikus álomelméletek között milyen mértékben léteznek megfelelések és ellentmondások.
Könyvbemutató
A péntek este utolsó tudományos programja a könyvbemutató volt. Kifejezetten jó volt, hogy kellő idő és önálló –semmivel nem ütköző-szekció állt rendelkezésre, így a hallgatóság létszáma és figyelme is jóval nagyobb volt, mint a korábbi években. Tizenegy kötet került bemutatásra, köztük az egyesület tagjainak írásai, az MPE periodikája, a Lélekelemzés, egy újra kiadott Róheim kötet, illetve új tankönyvek-kézikönyvek. Újdonságként két angol nyelvű kötet is bemutatásra került. A prezentációk felkészültek, nívósak és kifejezetten érdeklődést keltők voltak. Megosztották a hallgatósággal azt az ünnepi pillanatot, amit egy-egy könyv elkészülése és megjelenése jelent.
A péntek este Ladjánszki Márta és Varga Zsolt előadásával folytatódott, majd a hagyományos Fogadással zárult.
Ferenczi Sándor Emlékérem átadás
Flaskay Gábort az idei év Ferenczi Sándor Emlékérem díjazottjaként kérték fel a szombati plenáris előadás megtartására. Pető Katalin laudációjában méltatta a mai magyar pszichoanalízisben betöltött szerepét, kiemelkedő elméleti hozzájárulása mellett sorolta gyakorlati tisztségeit, a vezetőségben, a képzésben és a székhely megvásárlása során. A felvillanó anekdoták és személyiségének sokoldalú bemutatása révén vidám, családias hangulatban történt meg az egyesület elismerését kifejező díj átadása.
Flaskay Gábor az „Áttétel, kapcsolat, túl az áttételen” címmel tartotta meg nagy ívű plenáris előadását, melyben az áttétel-viszontáttétel koncepciójának fejlődéstörténetét tekintette át, nagy hangsúlyt helyezve annak kapcsolati vetületeire. Előadása koherensen vezetett, didaktikusan felépített volt, ugyanakkor a teoretikus megközelítéseket esetrészletekkel színesítette, mely által a közölt ismeretek jobban átélhetővé és megjegyezhetővé váltak.
Szombat délelőtti programban szerepelt a Hidas György által vezetett „A test megfejtése” című előadás blokk. Itt hangzott el Raffai Jenő előadása a test analízisével kapcsolatban, az anya-magzat kapcsolat analízis ismertetésén keresztül. A pszichoanalízistől eltérő technikával dolgozó módszer rövid bemutatása után, saját analíziséből emelt ki részleteket, majd klinikai esettel illusztrálta az intrauterin elvesztett ikertestvér történetét egy németországi pszichoanalitikus kolléga-páciens esete kapcsán. Előadása szuggesztív volt, és sok meggondolandó nyitott kérdést adott a hallgatóság számára. Egyik kérdésként felmerült, hogy van-e információ arra, hogy a konstrukció (ikertestvér elvesztése) valóság volt-e? A metaforákat mennyire lehet vagy szabad megfeleltetni biológiai valóságnak? Raffai kiemelte, hogy itt testérzések mentalizációjáról van szó, illetve, hogy a nem ismert ikerterhesség statisztikai gyakorisága magas, ami arra utal, hogy a szubjektív élmények akár lehetnek objektív valóság is.
Ezzel párhuzamos szekcióban Frigyes Júlia a szülés utáni depresszió és diszharmónikus szoptatás traumaelméleti hátterét mutatta be, majd ismertette a témában végzett konzultációs munkájuk mibenlétét, szemléleti és gyakorlati sajátosságait. A konzultáció során a csecsemő aktívan jelen van, reakcióik mintegy markerei annak, hogy „jó úton halad-e” a konzultáció. A résztvevők az apa szerepére kérdeztek rá, Frigyes Júlia kiemelte: az apa részéről a megértésnél fontosabb az együttlét, a tartalmazás. Komolyabb diskurzus kezdett a körül a kérdés körül alakulni, hogy mi fér bele a konzultációs technikába, mikor válik szükségessé az anya hospitalizálása. Az előadó elmondta, hogy pszichózis esetén a hospitalizáció (szeparáció) elkerülése érdekében még inkább fokozni kell az ún. „támogató mátrix” működését, akik az anyát támogatják anyai funkcióiban, ugyanakkor néha elkerülhetetlen a kórházba utalás. Az élénk diskurzus tovább folytatódott volna e témában, azonban lejárt a vitára fordítható idő.
A gyermek- és serdülő - pszichoterápiák világába kalauzolt bennünket Prágai Éva és Sarkadi Borbála előadása. Prágai Éva esetrészletekkel világított rá arra, miként jelenhet meg a szülők ki nem mondott konfliktusa a gyermeknél és a serdülőknél testi tünetként, és hogyan dolgozik a tünet dekódolásával. Az esetismertetések során megkapóan őszintén és transzparensen mutatta be saját terápiás működésmódját, a diszkussziós rész műhely-hangulatban folytatódott a résztvevők asszociációival, kérdéseivel.
Sarkadi Borbála egy ritka gyermekbetegség, a nemi identitászavar témáját járta körül kutatási és terápiás szempontból egyaránt, nívósan összeállított előadásában. Először a fogalmat tisztázta, elkülönítve a nemi szerepzavar fogalmától. Ismertette az elmúlt időszak genetikai és neuro-endokrinológiai kutatási eredményeit, majd az ennek a talaján alkatilag veszélyeztetett gyermekekkel folytatott terápiás tapasztalatokat, kiemelve a családi konstelláció és a dinamikai háttér jelentősségét is. A résztvevők kérdései a terápia folyamatára, valamint a nemi identitászavar és a homoszexualitás összefüggéseire irányultak.
Személyében és előadásában is sikeres kísérletet tett arra Miklós Barbara, hogy az analitikus szemléletet és a humanisztikus pszichológiához közel álló Fókuszolás imaginatív terápiát összekapcsolja és a gyógyító eljárássá alakítsa. Az előadás első részében Gendling elméletét ismertette: ez egy technikai eljárás, nem önálló módszer, amely segíti a pszichoszomatikus pácienst (vagy klienst) abban, hogy diffúz én-élményét képes legyen megfogalmazni, majd egyre inkább integrált én-élményhez juthasson. Az előadás második felében az előadó esettöredéken át mutatta be, miként dolgozik e technikával.
Ezt követően a szexualitásról szólt Lukács Dénes előadása, amelynek külön érdeme volt a háttérben vetített képek humora. Az előadónak nemrég jelent meg könyve e témában, így a kérdéseknél gyakran hangzott el, hogy időhiány miatt ez nem fért bele az előadásba, de könyvében megtalálható az adott probléma. A kérdés kapcsán, hogy mi motiválja a szexualitást; az utódnemzés vagy az örömszerzés, az előadó áttekintette az evolúciós pszichológia és az analitikus elmélet közös pontjait.
„A terapeuta belső világa” szekcióban Adrigán Erzsébet egy gyermekterápiás esetrészlettel kezdte a referátumát. Egy kamaszlány „lemagázása” kapcsán az enactment jelenségéről és fajtáiról (pl. akut, normál, pozitív, viszontáttételi stb.) adott rövid ismertetést. Ezután a konkrét eset kapcsán azon gondolkodott, hogy a viszontáttételi enactmentre adható válasz, az önfeltárás mennyire szolgálhatja a terápia sikerét. Mennyire válaszoljon a páciens kérdéseire, ossza meg viszontáttételi érzéseit, korábbi klinikai vagy személyes tapasztalatát. Az előadás által keltett élénk vita, amely részben az enactment fogalmáról, részben az önfeltárásról szólt, az idő korlátai miatt sajnos sok nyitott kérdést hagyott nyitva.
A szekció második részében Halász Anna jól követhető és igen érdekes előadása két esettel illusztrálta a terapeuta szubjektivitásának elméleti és klinikai értékelését és következményeit. Egy rövid elméleti áttekintés után (absztinencia, viszontáttétel, projektív identifikáció) jutott el a csecsemőkutatások eredményeinek terápiás következményeihez és az interszubjektív fordulatig. Véleménye, és a bemutatott esetpéldák is a terapeutai szubjektivitás, az enactment előnyeit mutatta be, azaz, hogy miként tudja segíteni a terapeutát abban, hogy saját érzéseit jobban felismerje, és a viszontáttételi érzések jobb tudatosításával miként tudja jobban érteni és értelmezni a páciens tudattalan működését.
A szombat délutáni szekcióban Erdélyi Ildikó izgalmas előadásában az alkotói folyamatot elemezte egy speciális témán, az álom-munkán keresztül. Rejtvényfejtő szemlélete, hozzáállása tükröződött előadásában is: lépésről lépésre kötötte össze kutatási eredményeit (48 álom-interjú elemzése, értékelése) és terápiás tapasztalatait, végül hívta közös rejtvényfejtésre a résztvevőket. A Freudtól kölcsönzött „álom-köldök” fogalmát járta körül: az álom-köldök arra utal, hogy minden álomnak van legalább egy olyan pontja, ami kifürkészhetetlen. Az álmokban rejlő eredeti trauma sokszor azért nem tárható fel, mert korai élményről van szó, az álom-köldökhöz való eljutás az áttétel - viszontáttétel révén lehetséges. Az alkotói folyamat az álom narratíva szerveződésében jelenik meg: az álom nem egyenlő az elbeszélt álommal. Az elbeszélt álomban struktúra-teremtő erő van, van eleje, vége, szerkezete, narratívum.
Antal Bacsó Péter kifinomultan összeállított előadásával folytatódott a szekció, melyben a személyes hatóerő, azaz az ágencia és az üldöző tárgyként definiált reprezentációk viszonyát vizsgálta, elméleti, majd három esetbemutatáson keresztül. Az üldöző tárgyat, mint kihelyezett ágenciát értelmezte, a terápiás folyamat elemzése során rámutatott arra, hogy a páciensek mely pontokon helyezték ki saját hatóerejüket a másik személyre (pl. apa, terapeuta), melyek fenyegető tárgyakként jelentek meg élményvilágukban. Érdekes gondolata, hogy a terápiás folyamatot abból a szempontból is szemlélhetjük, elemezhetjük, hogy az ágencia kinél van éppen a terápiás kapcsolatban. Előadása nyomán élénk asszociációk és felvetések jelentek meg. Felmerült a kérdés, hogy hogyan lehet „visszaadni” a páciensnek az ágenciát – az előadó rávilágított arra, hogy a lényeg, hogy ő maga szerezze vissza – a visszaszerzés aktusa adhatja vissza a hatóerejét.
A testhez, elsősorban a szülők testéhez, a szülők nemiségéhez kapcsolódó kíváncsiságot, szorongást és bűntudatot stb., valamint ezen érzések feldolgozási nehézségeit mutatta be esetismertetésében Kardos Tímea. A kitűnő előadásban egy traumatizált fiatal nő páciens analízisét mutatta be az előadó és ehhez kapcsolta az elméleti (pszichoanalitikus, de akár bibliai) koncepciókat, magyarázatokat. A páciens, aki rákos anyját egyedül ápolta, a terápiás helyzetben egy szinte valószínűtlen véletlen kapcsán (a rendelés új helyszíne kapcsán) újraélte a traumát és végül ez adott lehetőséget a korábbi trauma feldolgozására.
Georges Baal színházterápiás munkájáról beszélt. Színes előadásának központi témája a test szerepe a színházban, a színházterápiában. A színház régi metaforája a pszichoanalízisnek és általában a lelki folyamatok színterének. Ezt az analógiát bontotta tovább a színházterápiában és a pszichoanalízisben résztvevők testére vonatkoztatva. A színész teste, mint a terapeuta, és mint a páciens teste is értelmezhető. A paciens és az analitikus testéről is szó van tehát. A testi történések egymásra hatásának komplexitását sejttette, sajnos, a kifejtésre nem maradt elegendő idő. Inspiráló, tovább gondolkodásra ösztönző előadás volt.
Műhelyek
Végül, de nem utolsósorban a műhelyekről. Idén mindössze öt műhelyre lehetett jelentkezni, a nagyon nagy érdeklődés és a limitált létszám miatt nehéz volt bejutni, sokan lemaradtak.
Lőrincz Zsuzsa és Riskó Ágnes péntek délelőtti műhelyének a témája a viszontáttétel testi megjelenéseinek árnyaltabb megismerését tűzte ki céljául, témájául. A műhely egy frappáns felütéssel kezdődött. A szervezők üres papírokat osztottak ki a résztvevőknek, melyre mindenki leírhatta egy szomatikus élményét pszichoterápiás gyakorlatából, melyek felolvasásával és diszkussziójával kezdődött a közös gondolkodás. A válaszok egy része a szorongás különböző testi megfelelői, másik részük a páciens tüneteire, patológiájára rímelő testérzetek voltak. Érdekes volt, hogy a beszélgetés során a testi viszontáttételi élmények (szájszárazság, fulladásérzet, zsibbadás, ajkak harapása, etc.) között nem szerepeltek erotikus viszontáttételi testi élmények. Ennek okaként az vetődött fel, hogy a legerősebb a tudattalan ellenállás ezen témakörrel kapcsolatban él bennünk. A testi viszontáttételi élmények általában súlyosabb patológiák kezelése során jelennek meg, ahol a preverbális kor traumái intenzív viszontáttételi élményeket mozgatnak meg a terapeutákban. A műhely szervezői rövid előadás keretében járták körbe a témát, kiemelve, hogy az analízis verbális interakciói mögött számos nonverbalis csatorna él és működik, különösen a daganatos betegek esetében, mellyel kapcsolatban Riskó Ágnes több példával is szolgált. Lőrincz Zsuzsa a klasszikus analitikus setting alatt létrejövő testi rezdülések hátterével kapcsolatban foglalta össze gondolatait, személyes klinikai tapasztalatait. A két műhely-vezető egymást kiegészítve, egymásra reflektálva adta elő érdekes módon és érthetően gondolataikat. A konkordáns és komplementer viszontáttétel érzései egy abuzált páciens esete kapcsán: Ajándék vagy Achilles-sarok a testi viszontáttétel? A kitűnő felvezetés és a megfelelő hangulat gondoskodott róla, hogy sok hozzászóló legyen, és valódi párbeszéd alakuljon ki (pl. a mozgásterapeuták és az analitikusok között).
Pénteken délután került sor Antal Bacsó Péter, Milák Piroska, Sarkadi Borbála, és Unoka Zsolt műhelyére. Ezen az igen érdekfeszítő szemináriumon Sarkadi Borbála egy analitikus órájának mikro-szintű elemzését végezték el az előadók. Határozottan bátor vállalkozás volt, hogy ilyen mélységű betekintést enged egy analitikus saját munkájába. Sarkadi Borbála egy speciális órát választott (nyári szünet közepén lezajlott 3 analitikus óra középső alkalma), amelynek szó szerinti leiratát a résztvevőknek kézbe adta, majd önmaga is felolvasta a magnófelvételről készített jegyzetet. Ezután elmondta utólagos kommentárjait, értelmezéseit. Sok önismerettel, nagy reflektív készséggel interpretálta saját érzéseit, terápiás megnyilvánulásait. Ezt követően kollégái (Antal Bacsó Péter, Milák Piroska és Unoka Zsolt) részéről következett reagálás, elsősorban az áttételi-viszontáttételi érzések feltárása, elemzése volt a középpontban. A szeminárium végén a nézők is tettek fel kérdéseket, megjegyzéseket. Összességében igen sok oldalról, többféle elméleti keretben és közös munkában lehetett egy órán történteket elemezni.
Szombaton délelőtt a pszichodinamikus mozgás- és táncterápia módszerét Campos J. Anna, Incze Adrienne, Merényi Márta, Simon Judit, Szili Katalin és Vermes Katalin mutatta be műhelyükön. A műhely célja volt bemutatni, hogyan vonható pszichoterápiás folyamatba a test, kidolgozott test – praxisukra alapozva. A bevezetőt követően hamar interaktívvá vált a helyzet, mert már a munkamóddal kapcsolatosan is rengeteg kérdést tett fel a hallgatóság. Az aktív párbeszéd során a munkamód újszerűsége ellenére, gyakorlati példák bemutatásán keresztül megjelenhetett, hogyan illeszkedik egy pszichoterápiás folyamatba a tapasztalati és a reflektív testélmény.
Zárómegbeszélés
Hagyományosan záró beszélgetéssel ért véget a rendezvény. A kongresszusnak igen jó visszhangja volt a hozzászólók véleménye alapján. Különösen érdekes volt egy külföldön élő kolléga kommentárja, melyben kiemelte, hogy a budapesti kongresszus a közös gondolkodás fóruma, szemben a nagy, nyugat-európai kongresszusokkal, ahol egy-egy híresebb előadó véleményével kevesen vitatkoznak, inkább csak a felvetett gondolatokat visszhangozzák, és termékeny párbeszédre kevésbé nyílik lehetőség. Idén a büfével kapcsolatban voltak elmarasztaló vélemények, túl hosszú volt a sorban állás, illetve a kávé minősége hagyott erős kívánni valót maga után. Ismételten felmerült, hogy a műhelyekre csak limitált számban lehetett beférni, mely a Benczúr Hotel korlátozott kapacitására utal, és bár hangulatilag egyöntetűen kedvelte minden résztvevő, a helyszűke miatt felvetődött egy új helyszín keresésének lehetősége. Idén, a korábbi évhez képest közel 50-nel több személy látogatta a kongresszust, melyben szerepet játszhatott az is, hogy a tündérhegyi képzésben résztvevőknek kötelezően választandó az MPE őszi kongresszusa, vagy a Pszichoterápia kongresszusa.
Dobák András, Harsányi András, Incze Adrienne, Szajcz Ágnes
|
|