A kötődéselmélet kezdetben a pszichoanalízis nem kívánatos gyermeke volt. Az utóbbi évtizedekben azonban ötvöződve az idegtudomány eredményeivel, új formában, mint mentalizáció egy, az összes pszichoterápia számára fontos, átfogó elméletté vált, melynek gyakorlati haszna messze túlmutat a páciens-terapeuta találkozás keretein. Az írás első részében áttekintem ennek a tudományos fejlődésnek a főbb állomásait. Arra történő utalással kezdem, hogy miként eredeztethető a kötődéselmélet a Budapesti Iskola gondolataiból, majd beszélek arról, hogy miként
fogalmazódott át ez a gondolat az angol pszichoanalitikus szerzők munkáiban, végül pedig hogy hogyan nyert új értelmet az imént említett tudományos eredmények hatására. Az írás hátralevő részében összegzem a neuropszichoanalízis és a mentalizációs elmélet legfontosabb téziseit, érvelek amellett, hogy úgy elméleti, mint gyakorlati szempontból nagyon termékeny feszültség származik abból, ha a tudattalan működést nemcsak a pszichoanalízis, hanem a kortárs idegtudomány fogalomkészletével is igyekszünk leírni. Végezetül néhány hipotézist fogalmazok meg azzal kapcsolatosan, hogy mi lehet a pszichoanalitikus gyógymód specifkuma a cikkben bemutatott elméletek tükrében.