A terápiás határok és keretek referenciáitól való apró elmozdulások bonyolult lélektani folyamatokat indíthatnak be. És viszont: a határok stabilitását érintő interszubjektív történések bonyolult lélektani folyamatok beindulásáról adhatnak hírt a terápiás kapcsolatban. Mindezt egy hosszabb esetrészlettel is illusztrálom. Egy több évig tartó pszichoanalízis fájdalmas és nehéz szakaszában a véletlen és a tudattalan folyamatok összjátékaként páciensem önmagáról való közléseinek ellentmondó információk érkeztek a terápiás téren kívülről. Ennek kezelése nehézséget okozott, dilemma elé állított a határok, a terápián belüli és kívüli tér kérdésében. Szükséges-e, lehet-e, kell-e, korrekt-e, terápiás hatású-e minél előbb megosztani a többletinformációmat, vagy inkább tartani és tartalmazni érdemes azokat, és csendben kivárni, míg elmozdulnak az események? Adódott a kérdés, bejósolható-e előre, hogy milyen irányú intervenciók viszik előre a terápiás folyamatot. A kezeléstechnikai problematika mentén kibontakozó úgynevezett 'lyuk tárgy'-reprezentáció ("hole object") megelevenedésének folyamatát, annak lehetséges struktúraépítő szerepét szeretném bemutatni paciensemnél, akiről tudni kell, hogy kéthónapos korában fogadták örökbe szülei. A lyuk-tárgy-reprezentáció egy valamikor létezőnek a nemlétezőként való leképeződése. A kezdetektől hiányzó elsődleges kötődési tárgy, mint a valaha-létező tagadása Danielle Quinodoz szerint ún. 'lyuk-tárgy'-reprezentációt hoz létre, melyhez a személy saját nemlétezésének kínzó szelf-érzése társul. A lyuk-tárgy reprezentáció a korai hasítás mentén jön létre, egyfajta védekezésként a pszichés szenvedés és a tárggyal kapcsolatos agresszív késztetések ellen. A lyuk-tárgy, mint reprezentáció addig marad fenn, amíg a "nemlétező" tárgy az alany pszichés realitásának részévé nem válik, vagyis amikortól a "nemlétezőről" már létezőként tud gondolkodni, és a lyukat már fantáziával tölti ki.