Meglehetősen személyesnek szánt tanakodásomban a pszichoanalitikus szellemi mozgalom emancipatorikus attitűdjére hivatkozom, mint alapértékre. Terápiás beállítódásunk története az apai, majd az anyai, végül a terapeutai hatalom önkéntes korlátozásának, a lelki hatalomvágy visszatartásának története is, így válván az emancipatorikus társadalmi mozgalmak (liberalizmus, osztályfelszabadítás, feminizmus, meleg-mozgalmak, gyermeki jogok, stb.) természetes szövetségesévé. Terápiásan a kötelező absztinencidual, a neutralitás követelményével kezdődött, majd Ferenczi módosításai következtek: az indifferens viselkedés problematikusságának felismerése, mint az újratraumatizáció elkerülésének elve. A viszontáttétel valamint a saját áttétel megkülönböztetése és folyamatos karbantartása, szükség esetén nyílttá tétele a terápiában: mind-mind a terapeuta projekciójától szándékozott megvédeni a mindenkori pacienst. Mára a 'hic et nunc' középpontba állításával a ""minden áttétel"" gondolatával az interszubjektivitás elméletével ez a fejlődés eljutott végső határára, és minden igazsága ellenére, egyoldalúvá válása esetén, véleményem szerint tartalmaz egy nagy veszélyt is, tudniillik a terapeuta nárcizmusa eluralkodásának veszélyét. Dolgozatomban végig szeretném gondolni, hogy szubjektív benyomásom szerint a borderline diagnózis adása elharapózott és viszontáttételes szitokszóvá vált, és ez nagyban befolyásolja saját terapeutai mentálhigiénénket, önkritikánkat, nehezíti a paciens áttételének és reális meglátásainak, adott esetben haragjának megkülönböztetését. Végül a technicista szemlélet eluralkodása is megfontolásokra késztet, és annak a kérdésnek a felvetésére, hogy a 'hic et nunc' túlzott előtérbe kerülése nem tolja-e el a pszichoanalízist túlzottan a behaviourizmus irányába. Meggyőződésem, hogy nincs az az elmélet és technika, melynek elsajátítása fölöslegessé teheti azt az elsődleges emberi és erkölcsi gesztust, mellyel egyszer és mindenkorra el kell döntenem, hogy minden terápiás mozdulatomat gyanakvóan és aggályosan megvizsgálom saját hatalmam, szorongásaim és nárcizmusom szempontjából, borotvaélen táncolva a biztonságot, hordozó erőt, kongruenciát sugárzó védelemnyújtás és a hatalmammal való visszaélés között. Önanalizisem, amíg dolgozom,
már ezért sem érhet véget.