Klinikai gyakorlatunk során számos páciens fejezi ki azt az általános érzését, hogy a külső sikerek ellenére soha nem elégedett önmagával vagy a hozzátartozóival. Az elégedetlenség érzés hátterében sok esetben a mohóság destruktív formái fedezhetőek fel. A mohóság patológiás formái nagyfokú nyugtalansággal és túlzott, jogosnak megélt vágyódással jellemezhetőek. A terapeutában a páciens azt a viszontáttételi érzést kelti, hogy megfeszített igyekezete ellenére sem tud eleget adni a páciensnek. A mohóság „soha nem elég állapota” azt a tiltakozást fejezi ki, hogy számára érthető ok nélkül megfosztották alapvető gyermeki szükségletei kielégülésétől. Esetrészletekkel kívánom bemutatni a terápiás lehetőségeket az anyagi felhalmozás, az addiktív színezetű mohóság és a patológiás nagylelkűség eseteiben. Szeretnék kitérni a terapeuta mohóságára is. A páciens a tökéletes szelfet és tárgyat szeretné megtalálni, hogy kárpótolja magát, de mindez folyamatos önpusztításhoz vezet. A nagylelkűség attitűdjének fenntartása mellett, ráhangolódó figyelemmel a páciens traumatikus tapasztalataira, a terapeuta elősegíti a páciens szelfkohézióját és tárgyállandóságát, értelmezi mohóságát és védekezéseit, támogatja a korai érzelmi hiányok és veszteségek elgyászolását.