Pszichiáter pszichoterapeutaként az időskori demencia témakörét szeretném körbejárni tanulmányomban, azzal a céllal, hogy megmutassam, az alapvetően nem a pszichoanalízis profiljába vágó kórkép kezelésében milyen többletet adhat a pszichoanalitikus szemléletmód. Írásom három részből áll, a demencia orvosi, pszichiátriai hátterének (nem teljes) bemutatása után a demencia hatásait vizsgálom az érintettre és a környezetére, különös tekintettel a hozzátartozók vonatkozásában, segítségül hívva a szelfpszichológia, a kötődéselmélet, és a rendszerszemlélet fogalmait.

Milyen módszertani módosításokat igényel a demenciával élőkkel és a hozzátartozóikkal való foglalkozás? Hogyan tudunk segíteni egy olyan kórkép esetén, ami a klasszikus értelemben a tudomány jelenlegi állása szerint még a gyógyszeres kezelésekkel is csak lassítható és nem gyógyítható? A nehéz és nyomasztó kérdések, amiket a téma felvet minden érintettnek, univerzálisak, egzisztenciálisak. Mi a lét értelme? Hogyan és milyen nyomot hagyunk magunk után? Ezt szeretném feloldani írásom harmadik, befejező részében, átívelve a filmművészet területére, mely szoros kapcsolatban áll a pszichoanalízissel. A Nefelejcs kisjátékfilm születésének bemutatásával kívánom illusztrálni azt, hogy a művészetek – jelen esetben a filmművészet eszközei – segíthetik a feldolgozást, reményt adva a látszólag reménytelennek tűnő kérdésekben is. Írásomat esetmorzsákkal illusztrálom.