Az Ikrek hava és a Napló egy identitás története: előbbi a „ki vagyok én”, utóbbi a „hova tartozom” kérdést feszegeti. Gyökereik ugyanakkor közösek: összeolvasztják a gyermekkort a felnőttkorral, a múltat a jelennel és a mesét a valósággal. Az Ikrek hava című elbeszélés számvetésként született egy olyan élethelyzetben, amikor Radnótiban tudatosult zsidósága miatti sebezhetősége, és felismerte azt a történelmi, politikai helyzetet, mely
saját halálának képét vetítette előre. A jövőtől való félelem arra késztette, hogy újraélje gyermekkorának traumatikus emlékeit, és új kifejezésformát keressen számukra. Az emlékezés hűsége és az emlékek valódisága kérdőjeleződik meg, ahogy a múlt a jelenben újraíródik, újabb jelentéseket kap. A gyermek szavaival fogalmazza meg a felnőtt tanulságát: a múltbeli traumák hatását személyiségének formálódásában, bizonytalan identitásában. A kamaszkori identitásválságot ismétli felnőttként, tudatosul benne a koherens élettörténet és önmaga defniálásának hiánya. Szövegbe töltögeti hiányos emlékeit, érzelmekkel és a felnőtt reflexióival látja el őket, és a szavak erejével idézi vissza elvesztett ikertestvérét is. Az Ikrek hava az önanalízis példája, kísérlet az élettörténet folytonosságának megteremtésére, vágy a „befejezettségre”. Radnóti-örvényemben az emlékezés, trauma és identitás kérdéseihez térek vissza újra és újra, melyeket az Ikrek hava – Napló a gyerekkorról és a Napló segítségével próbálok megragadni, különös tekintettel az élettörténetet és életművet dinamizáló szembenézés és tagadás kettősségre.