Az Egyesület története

Történet
(vagy: A magyarországi pszichoanalízis története)

A Nemzetközi Pszichoanalitikus Egyesület megalakulása
A Nemzetközi Pszichoanalitikus Egyesület (International Psychoanalytical Association – IPA) 1910-ben alakult meg, Ferenczi Sándor kezdeményezésére. Célja a Freud megalapozta pszichoanalízis gondozása, fejlesztése. A következő években sorban alakultak helyi egyesületek, az IPA tagegyesületeiként. Az IPA-hoz tartozás |

részletesebben…

jelentette a pszichoanalízis nemzetközi szakmává válását. Az IPA égisze alatt alakult ki a pszichoanalitikusok világszerte azonos képzési rendszere, amit a helyi (általában országonként egy) egyesületek, ezek kiképző intézetei biztosítják. Az IPA csak az általa befogadott tagegyesületek képzését ismeri el; egyénekét vagy az IPA-n kívüli szervezetekét nem. A tagegyesületté válás hosszú, többlépcsős folyamat (study group, provisional society, component society), melyben legfőbb szempont, hogy az egyesület képessé váljék a pszichoanalízis ápolására, a képzés önálló biztosítására.

A Magyarországi Pszichoanalitikai Egyesület (1913-1948)

Ferenczi Sándor vezetésével 1913-ban alapították meg a Magyarországi Pszichoanalitikai Egyesületet. Az öt alapító tag reprezentálja a magyarországi pszichoanalitikus mozgalomra jellemző korabeli interdiszciplináris nyitottságot: |

részletesebben…

Hollós István pszichiáter, Radó Sándor orvosi tanulmányokat végző jogász, Lévy Lajos belgyógyász, Ignotus író , a Nyugat főszerkesztője.
Az alapítás előtti 5 év – 1908-tól, Freud-Ferenczi első találkozásától számítva – meghatározó szerepet játszott a magyarországi pszichoanalízis fejlődéstörténetében. Korabeli fórumok, többek között orvosi és irodalmi periodikák, mint a Gyógyászat és a Nyugat, valamint a fiatal értelmiségi csoportok által felkínált nyilvános előadások a Galilei Körben, vagy a Társadalomtudományok Szabad Iskolájában elősegítették a pszichoanalízis gyors kulturális beágyazódását. Ennek köszönhetően az első világháború nehéz évei ellenére 1918-ban már 19 taggal működött az egyesület.

Budapest – Bécs, Zürich és Berlin mellett – az első évtizedekben meghatározó szerepet játszott a pszichoanalízis fejlődésében. |

részletesebben…

1918-ban, az első világháború záróévében Budapesten került megrendezésre az 5. Nemzetközi Pszichoanalitikus Kongresszus, s Ferenczit a nemzetközi egyesület elnökévé választották. Freud Budapestre tervezte az első pszichoanalitikus intézetet – ami a gazdasági összeomlás és Ferenczi politikai háttérbeszorítása miatt nem valósult meg.

Több hullámban kényszerült számos, már nemzetközi hírnévvel bíró, vagy később elismertté vált analitikus elhagyni az országot, így például Bálint Mihály, Radó Sándor |

részletesebben…

Bálint Mihály nagyhatású munkásságába tartozik többek között az elsődleges szeretet és az őstörés terápiás megfogalmazása, az analitikus fokális terápia kidolgozása, az orvosok pszichológiai érzékenyítését szolgáló Bálint-csoport módszer; élete végén az angol analitikus egyesület elnöke lett;
Radó Sándor tagja lett az első, berlini pszichoanalitikus intézetnek, majd alapítója a New York Psychoanalytic Institute-nak, ahol később Bak Róbert is tevékenykedett…
Róheim Géza , a pszichoanalitikus etnológia megteremtője;
Az osztrák-német, de gyermekkorát Magyarországon töltő René A. Spitz és a soproni születésű Margaret Mahler kezdeményezték a csecsemő-megfigyelést, ami a fejlődéslélektani ismeretek megújulásához, átrendeződéséhez vezetett;
David Rapaport a Menninger klinika kutatási igazgatója lett;
Franz Alexander a pszichoszomatika megalapítója, az analitikus rövidterápia egyik első képviselője;
Therese Benedek a chicagói pszichoanalitikus intézet egyik vezető analitikusa lett.

A korabeli magyar analitikusok által képviselt szellemi irányzatot nevezik a (pszichoanalízis) budapesti iskolájának, amit a pszichoanalízis egyik meghatározó vonulataként tartanak számon, s ami az emigránsok további munkásságában teljesedett ki. |

részletesebben…

Jellemzői többek között: kísérletező kedv, gyógyítói elkötelezettség, érdeklődés a súlyos betegek, pszichotikusok iránt, rokontudományi alkalmazás. Ebből következett a pszichoanalízis interperszonális (kétszemélyes) felfogása, a terápiás kapcsolat, az anya-gyerek kapcsolat iránti korai érdeklődés. Hangsúlyozza a trauma reális voltát, elutasítja az elsődleges nárcizmus koncepcióját. Hozzá tartozott a képzés sajátos módja (első szupervízió a kiképző analitikusnál; Bálint-csoport), ami eltér az általános hivatalos modelltől.

Ettől eltér a Ferenczi-recepció. Míg halála után jó három évtizeden keresztül elhallgatás volt a sorsa, a hatvanas évek végétől életműve az IPA-n belül és kívül egyre nagyobb népszerűségre tett-tesz szert, s vált Freud mellett a pszichoanalízis egyik meghatározó alakjává.
Bár a második világháború, a zsidótörvények az egyesület életét nagyon megnehezítették, de működését végég fenntartotta. |

részletesebben…

Az emigráció, a zsidóüldözés súlyos vérveszteséget okozott. A törvények miatt az egyesületi tisztségeket nem-zsidó analitikusok vették át; az üléseken rendőr is jelen volt. A nemzetközi kapcsolatok a töredékükre zsugorodtak; az utolsó nemzetközi konferenciára („Vierländertagung”) 1937-ben került sor. Hermann Imre alapvető munkája, „Az ember ősi ösztönei” ugyan 1943-ban még megjelent, de nemzetközi integrációjára elmaradt. A világháború utánra 17 analitikus maradt Budapesten.

Az 1945 utáni rövid demokratikus pezsgés a pszichiátriában, pszichológiában jelentős mozgást, fellendülni akarást hozott, melyből az analitikusok egy része aktívan kivette a részét. |

részletesebben…

Az analitikusok közül többen (például Hermann Imre, Rajka Tibor, Kapos Vilmos, Hajdu Lilli, Rotter Lillian – magas beosztásban állami egészségügyi, és pedagógia pszichológiai feladatokat láttak el, s részt vettek az 1947-ben tartott ankéton a pszichiátria megújulásáért.

A szovjet uralmi-politikai hatalomátvétel ideológiai váltással járt együtt: a pszichoanalízis az uralkodó rendszer szemében ellenség lett. A civil szervezetek kikényszerített megszüntetését megelőzendő, az egyesület 1948-ban kimondta önfeloszlatását. Ezzel megszűnt a szervezeti kapcsolat az IPA-val; a megmaradt analitikusok „direkt tag” státuszban tartattak számon.

A megszűnéstől a szervezeti visszatagozódás kezdetéig (1949-1975)

A kikényszerített feloszlás egyben megszakította a hivatalos kapcsolatot a magyar analitikusok és az IPA között. Így kiestek a pszichoanalízis fejlődésének főáramlatából, ami a gondolkodás bezárkózásához, az önértékelés rombolásához vezetett.
Az egyesület történetének különlegessége, hogy a pszichoanalitikus képzés személyi folytonossága fennmaradt a szovjet érában is, bár az IPA-n kívülre kerülve. A legfontosabb tényezők, amelyek ezt lehetővé tették: |

Részletesebben…

•   a szovjet fennhatóság alá került országok közül egyedül Magyarországon volt azt megelőzően pszichoanalitikus egyesület;
•   bár az analitikus száma jelentősen lecsökkent, Budapesten maradt egy csoportnyi (17) analitikus;
•   ugyan rövidebb-hosszabb megszakítással, de jó néhányan folytatták analitikus praxisukat;
•   bár a hivatalos ideológia a pszichoanalízist „az imperializmus házi pszichológiája”-nak tekintette, analitikusságáért senki nem üldöztek, börtönöztek be;
•   bár a diktatúra „kemény” szakaszában a pszichoanalízisről a szakmai nyilvánosság előtt sem lehetett beszélni, a rákövetkező „puha” szakaszában fokozatosan bekerült a „megtűrt” kategóriába;
•   az orvosi magángyakorlat – ugyan állami főállás betöltése mellett – megengedett maradt, s az orvos terápiás választási szabadsága a pszichoanalitikus terápia alkalmazását is lehetővé tette;
•   Hermann Imre küldetésének tekintette, hogy a pszichoanalízis – s az analitikus képzés – fennmaradjon. Ehhez számosan csatlakoztak, így a kiképző analízist a kényszerűen feloszlatott eredeti egyesület kiképzői végezték, s a „puha” diktatúrára váltástól az elméleti képzést, szupervíziót is megszervezték;
•   a pszichoanalízist pozitívan befogadó szellemi-kulturális közeg bár rejtettebben, de fennmaradt – még a kommunista párt felső berkeiben is, ami nagyban hozzájárult „tűrt” jellegéhez.

A hatvanas években a pszichoanalízis fokozatosan ismét megjelent a szakmai-társadalmi nyilvánosságban. Az analitikusok egy része – elsősorban Hermann Imre és köre – az analízis fennmaradásáért küzdött, a képzés fenntartásával és az IPA-hoz történő visszacsatlakozással. Mások inkább a pszichoanalitikus pszichoterápia irányába mozdultak.
Szakmai írások kezdtek megjelenni, műhelyek jöttek létre, előadássorozatokra került sor. |

részletesebben…

Így például Buda Béla írásaival visszahozta a pszichoanalízis közismertségét; Erős Ferenc a marxizmussal összevetve ideológiailag is befogadhatóvá tette. Hermannál pszichoanalitikus szemináriumok zajlottak; Székács-Schönberger István egyszemélyes analitikus kiképző programot működtetett. Analitikus irányultságú szeminárium-esetmegbeszélés zajlott P. Liebermann Lucy és Popper Péter körül. A Faludi utcai gyermekrendelőben elvárás volt, hogy a munkatársak járjanak személyes analízisbe, és Mérei Ferenc szintén erre buzdította tanítványait.
Bálint Mihály biztatására elindultak az első csoportanalitikus csoportok (Hidas).

Az IPA-val az első (sikertelen) kapcsolatfelvétel 1967-ben történt. 1969-ben indultak el az előkészítő tárgyalások, melyek 1975-ben vezettek megállapodásra. Az IPA rendjének megfelelően szervezeti szempontból az összes lépcsőn végig kellett menni, hiába volt még 6 olyan analitikus, aki tagja volt a korábbi egyesületnek, s személyes oldalról biztosítani tudta a képzést. |

részletesebben…

A fő kérdést az jelentette, hogy lehet-e diktatórikus országban a demokratikus működést megkívánó képzés és szervezet; lehet-e olyan megoldást találni, ami biztosítja nemzetközileg betagozódott civil szakmai szervezet működését egy olyan országban, ahol nem engedélyezik civil szervezetek alakítását.

A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület létrejötte (1975-1989)

A Hidas György vezette megbeszélések, és a magyar csoport tagjait, közös működését felmérő „site visit committee” pozitív jelentése alapján gyakorlatban 1975-ben a magyar csoport „IPA study group”-pá vált. |

részletesebben…

„Gentlemen’s agreement” aláírására került sor az „alapító ötök” – Hidas György, Linczényi Adorján, Nemes Lívia, Paneth Gábor, Vikár György – és az IPA vezetősége között. A magyar csoport nem jelent meg az IPA rosterében study group-ként, a magyar hatóságok pedig nem firtatták, hogy az érintettek egy nemzetközi szervezet tagjai. 1980-ban, a Magyar Pszichiátriai Társaság megalapításakor pszichoanalitikus munkacsoport is alakult, de hallgatólag elfogadásra került, hogy tagjai csak analitikusok illetve analitikus kandidátusok lehetnek. Az IPA az átmeneti időszakban ezt a munkacsoportot fogadta el, mint helyi önálló, civil szervezetet.

A magyar analitikusok szervezete – egyetlenként a szovjet blokk országai közül – hivatalosan újra a Nemzetközi Pszichoanalitikus Egyesület (IPA) tagjává válhatott. 1983-ban „provisional society”, 1989-ben „component society” státuszt kapott. Ebben az évben fogadták el hazánkban az egyesületi törvényt, így megalakulhatott a legális és legitim Magyar Pszichoanalitikus Egyesület. |

Részletesebben…

A csaknem húszéves időszakban a magyar analitikusok jelentős nemzetközi támogatást kaptak, s bekapcsolódhattak a nemzetközi vérkeringésbe. Ennek egyik csúcspontjaként 1987-ben – ötven év után – ismét nemzetközi pszichoanalitikus konferenciát szerveztünk, ahol már a kelet-európai országok pszichoanalitikus bekapcsolásának alapjait fektették le. A tagsági-szervezeti alakulás táblája mutatja, ki mindenki vett részt ebben a folyamatban.

Az IPA tagság alakulása 1970-1989 között

Az önálló egyesületté alakulást követő első 10-15 évet a belső megerősödés jellemezte. Az elmúlt 10 év egyenletessé váló fejlődést hozott, mind létszámban, mind szakmai, mind szervezeti aktivitásban. Az egyesület fontos szerepet játszik a hazai szakmai közéletben, képzései megfelelnek a nemzetközi standardnak, konferenciáit 300-400 fő látogatja.